HU FR EN

Szobrok

A szobrok olyanok mint a mezei vadvirágok. Isten ajándékai.

Jobban megnézve őket láthatjuk, hogy ahány annyi féle. Különböző megjelenésükkel, mind másként akarja elmondani mondandóját. Természetesen ez különbözőképpen sikerül, amit ráadásul különbözőképpen ért a sok különböző ember. Mégis érezhetően van közöttük egy-egy amelynek úgy és olyan nyelven sikerül megszólalnia, hogy hitelesen közvetíti az Isteni szót és ezt áttranszformálja az emberi világba. Ez az a pillanat amikor a szobrok, versek, zenék, stb. között születik egy-egy „éber” őrző, amely nem csak látja a valóságot, de meg is tudja mutatni és meg is tudja tanítani azt az embereknek. Ez persze igen ritka pillanat, és ebben a pillanatban az alkotóember épp olyan tanítvány, mint a nézőember.